Csizmár István honlapja
 
 
 
 



A pasztell átmenet a rajz és a festészet között. Lényege, hogy a festékszemcsék a papíron kötőanyag nélkül, kizárólag a felület bolyhossága, érdessége révén tapadnak meg. Eszköze és egyben anyaga a minimális kötőanyaggal kis rudakká préselt festékpor, mellyel krétához vagy rajzszénhez hasonló módon bánnak. A tónusfokozatokat fekete és fehér festékpor adagolásával érik el. Hatása nagyban függ a felhasznált papír milyenségétől, művészi hatása durvább felületű papíron mutatkozik meg igazán.

A pasztell a 15. század legvégén jelent meg Franciaországban, legkorábban Leonardo da Vinci munkásságában fordul elő. A szakirodalom az első, igazán említésre méltó művelőjének Rosalba Carriera (1675-1757) velencei festőnőt, majd pedig kiemelkedő, valódi nagy mesterének a kifinomult portréiról ismert francia Maurice Quentin de la Tour-t (1704-1788) tartja.

Kezdetben a krétához hasonlóan használták, aprólékosan kidolgozva a rajz felületét. Ezt váltotta föl a szénrajz technikája, de még ekkor is a tónus maradt a kép uralkodó eleme.

A 19. század második felében aztán a hangsúly eltolódott, egyre festőibb hatású pasztellképek születtek, amelyek puha, lágyan egymásra mosódó, hamvas színfoltjaikkal valóban átmenetet jelentettek a grafika és a festészet között. A leggyakoribb alkalmazási módja ebben az időben a nagyméretű, összetett kompozíciójú, sokalakos festményekhez tanulmányok, színvázlatok készítése volt, hiszen gyorsan, különösebb előkészületek nélkül viszonylag olcsón lehetett variációkat készíteni a megfestendő témához . A pasztell önálló alkalmazási módja a plein air festészet elterjedésével került előtérbe, hiszen könnyű szállíthatósága, egyszerű kezelhetősége nagy segítséget jelentett a szabadban festők számára. Az impresszionisták már teljes jogú tagként illesztették a festészeti technikák sorába a pasztellt, gondoljunk csak Degas varázslatos balett táncosnőire.

Ha már az impresszionistáknál tartunk meg kell említenünk még egy hölgyet, az amerikai Mary Cassatt-et, (1844-1926) aki egészen különleges szintre emelte a pasztell használatát meghitt hangulatú anya-gyermek ábrázolásainál.

Magyaroszágon Brocky, Barabás, Rippl-Rónai, Nagy István, Egry, Poll Hugó a legjelesebb művelői. Van, aki keverés nélkül, keményen, rajzosan használja (mint pl. Nagy István), mások viszont a színek átdörzsölésével érnek el finom színátmeneteket (pl. Rippl-Rónai) illetve egészen festőien használják (pl. Poll Hugó).

Ezzel át is tértünk a következő nagy kérdéskörre a pasztellkréta alkalmazására. Akárcsak a többi technikánál a pasztellnél is többféle alapanyag szükséges ahhoz, hogy a kép elkészüljön. Mindenek előtt magára a pasztell krétára.

Feljebb már olvasható volt, hogy a pasztell kréta pigment anyag, amit kötőanyag (pl. gyanta) segítségével rudacskává formálnak. Attól függően, hogy milyen a krétán belül a pigment és a kötőanyag aránya beszélhetünk lágy vagy kemény pasztellről. A kevés kötőanyaggal és sok pigmenttel készült kréta lágy, könnyen maszatolható, kenhető, szinte krémes állagú, míg a több kötőanyagot tartalmazó kemény, szinte karcol, inkább a rajz-szerű, vonalasabb alkotásokhoz megfelelő. A gyártók jelöléseket alkalmaznak a kréta keménységének jelzésére, azonban ezek követése nem egyszerű feladat, részletesebb ismertetésre nem is vállalkozom. A vásárlók számára mindenesetre viszonylag jó iránymutatást ad a krétán vagy a készlet dobozán található soft (lágy), semi-hard(félkemény) ill. hard (kemény ) felirat.

Fontos még figyelni a kréták színére illetve színárnyalatára. Ennek is megvannak a megfelelő jelzései, de ahány gyártó, annyiféle elnevezést, kódot, szám és betűkombinációt, pontot, csillagot, stb. alkalmaz erre. Kiindulási alapnak megfelelő a gyártó honlapján vagy katalógusában található szín-kód tábla.

A nekünk valóban szükséges színek beszerzése érdekében mindenképpen ajánlott a művészellátóban történő vásárláskor a kréták kipróbálása. (A legtöbb helyen tartanak erre a célra színes papír darabkákat.)

A pasztellfestmény másik fontos eleme a megfelelő hordozó vagy festő alap. A pasztellfestők által leggyakrabban alkalmazott alap a színes karton, amely rovátkolt illetve mintázott felületű, hogy a pigment szemcsék megtapadását elősegítse. A hazai művészellátókban a három leggyakoribb karton, a Canson Mi-Teintes, a Tiziano illetve az Ingres. Mindhárom tipus többféle méretben és bőséges színválasztékban kapható. A pasztellezéssel ismerkedők számára bátran ajánlható, hogy színes alapot válasszanak lehetőség szerint, amely vagy komplementer színe a készülő kép uralkodó színeinek vagy ahhoz hasonló színű. A pigment szemcsék alól szinte észrevehetetlenül előbukkanó sárgás szín, rendkívül jó, napsütéses hangulatot tud kölcsönözni pl. egy havas téli képnek anélkül, hogy hiteltelenné tenné az ábrázolást.



Canson



Tiziano



Ingres



Finom, hamvas, bársonyos hatások előidézésére alkalmas a bolyhos felületű velúr-karton. Hátránya, hogy meglehetősen drága és szinte lehetetlen jól fixálni, de rendkívül látványos, mutatós az erre készült pasztell kép.





velúr karton


Nem túl elterjedt alap a pasztell technikánál, de mindenképpen érdemes kipróbálni a natúr mdf vagy hdf-lapot. Pasztellezés előtt ajánlatos a felszínét finom smirglivel kissé megcsiszolni, érdesíteni, hogy a pigment tapadását elősegítsük. Az mdf/hdf-lap tartásánál, merevségénél fogva nagyobb méretű képek festéséhez is alkalmas, anélkül, hogy a kész, keretezett kép súlyát jelentősen megnövelné, hiszen nincs szükség üvegre, paszpartura, háttérkartonra és az ehhez szükséges masszívabb, súlyosabb képkeretre.



mdf/hdf-lap


Bármilyen hordozót is használjunk a festményünket fixálnunk kell, hiszen a száraz szemcsék tapadása az érdes felületre önmagában meglehetősen kevés. A művészellátók nagy választékban kínálnak különböző, lakktartalmú fixatívokat erre a célra, amelyek igen drágák.(Tipp: fixatívnak az egyszerű hajlakk is remekül megfelel, de lényegesen olcsóbb!) A fixatív használata után már nem vagy csak nagyon kis mértékben maszatolható a pigment.

Rendkívüli odafigyelést és megfontoltságot igényel a fixálás, mivel megváltoztatja, általában sötétíti a felvitt színeket. A fixatív nedvességének hatására a papír hajlamos meghullámosodni, ezért ajánlatos alaposan a rajztáblára ragasztani a széleit öntapadó szalaggal.

Mint fentebb esett már szó róla a papír alapra készült pasztellképet mindenképpen üveg mögé kell tenni, paszpartu alkalmazásával. A paszpartu szerepe itt kettős: egyrészt egyszínű sávjával ráirányítja a figyelmet a képre, másrészt távol tartja az üveglap belső felületétől.

összeállította: Csizmár István